Minden levelet elolvasunk. Itt gyűjtjük össze a gyakori visszajelzéseket, a válaszunkat, és azt, hogy mi lett belőlük. A leveleket név nélkül, néha rövidítve idézzük.
Nagyobb számok és visszatért feladattípusok a 3–10. osztályban. Az alapműveletek, az egyenletek, a pénzes és a páros-páratlan feladatok nagyobb számokkal dolgoznak, a tankönyvekhez igazodva. Visszakerült a maradékos osztás (5–8. osztály), a kerületből az oldal visszaszámolása (6–10. osztály), az összeg és a különbség párossága (3–4. osztály), a helyiérték szerinti felbontás (4. osztály) és az osztásos szöveges feladat (4. osztály). A 3. osztályos sorozatok már nem mennek nulla alá, az 5. osztályban pedig a helyiérték szerinti felbontás is szerepel.
Fontos: a frissítés előtt nyomtatott 3–10. osztályos lapok kódja más feladatsort és megoldókulcsot adhat.
„A 6. osztályos Számelmélet feladatai 2-3 játék után ismétlődnek, sok az értelmetlen x¹ és x⁰ feladat."
Válasz
Igazatok volt: túl kevés számból válogattunk. Először a 6–8. osztályos számelméletet javítottuk, aztán végigmértük a 3–12. osztály összes témakörét, és mindenhol bővítettünk, ahol kevés volt a feladat: hatványozás, százalékszámítás, valószínűség, kombinatorika, kör és gömb, Pitagorasz-tétel, trigonometria, logaritmus, középértékek, grafikonok, sokszögek, szabályjátékok, római számok és több más témakör. Sok helyen új feladattípus is került a régiek mellé.
Fontos: a frissítés előtt nyomtatott 3–12. osztályos lapok kódja a legtöbb esetben más feladatsort és megoldókulcsot ad.
Az ábrák is pontosabbak lettek: ha egy kör átmérője adott, az ábrán is az átmérő szerepel (eddig a sugár állt ott), a trigonometriai feladatok háromszögein pedig csak a megadott két oldal hossza látszik, és be van jelölve a derékszög és az α szög. A 3–4. osztályos síkidomok és testek rajzairól lekerültek a méretek, mert ezek a feladatok nem hosszúságot kérdeznek. A feladatok és a megoldások nem változtak, a korábban nyomtatott lapok kódja ugyanazt a feladatsort és megoldókulcsot adja – csak az ábrák lettek mások.
„Alsó tagozaton nincsenek törtek — miért vannak a 3–4. osztályos feladatok között?"
Válasz
Jogos észrevétel — részben. A NAT és az Oktatási Hivatal kerettanterve szerint 3–4. osztályban még nincs törtszám, de van „Törtrészek" témakör: az egész egyenlő részekre osztása, a fele, harmada, negyede, és ezek többszörösei, szóban kimondva („3 negyed"), rajzon, hajtogatással. Nálunk viszont szerepelt a törtvonalas írásmód (3/4), a számláló és a nevező, és a törtek a számegyenesen — ezek 5. osztályos anyagok. Kijavítottuk: a 3–4. osztályos feladatok most az OH tankönyveihez igazodnak. A törteket szavakkal írjuk, van „Hányad része színes?" ábrás feladat és mennyiségek része („Hány dkg a negyed kg?"). A mértékváltásból a tizedes törtek is kikerültek; helyettük „1 m 47 cm" alak szerepel, ahogy a tankönyvben.
Fontos: a frissítés előtt nyomtatott 3–4. osztályos lapok kódja most más feladatsort és megoldókulcsot ad.
De, igen. Az Oktatási Hivatal érettségi útmutatói is A-val jelölik a felszínt, itt pedig F szerepelt. Kijavítottuk: az 5–12. osztályos térgeometriai feladatokban és a Térképen most A jelöli a felszínt.
A frissítés előtt nyomtatott lapok kódja ugyanazokat a feladatokat és eredményeket adja — csak a megoldókulcsban A áll F helyett.
„A feladatok viszonylag egyszerűek, nagyon a minimumot hozzák."
Válasz
Lehet, hogy igazatok van. Adjunk még időt, hogy jobban értsük, hogy mit és hogyan kellene nehezebbre kalibrálni vagy hogy egyátalán a többség is így érzi-e.
„Jó lenne, ha a gyerek önállóan is tudná használni: hibás válasznál rögtön magyarázat kellene, hogyan kellene helyesen gondolkodni vagy számolni — ne csak a végeredményt mutassa, hanem azt is, miért."
Válasz
Jogos a felvetés. Az eredeti gondolat az volt, hogy feladatokat készítünk, hogy a gyakorlást elősegítsük. Ez már egy magasabb szint lenne, amikor tanítunk is. Egyelőre stabilizálni szeretném az alapfunkciókat, mielőtt elindulnánk egy ilyen irányba.